fbpx

A fogak és csontok jó barátja a fluor

    • 2019-08-14
    A fogak és csontok jó barátja a fluor

    Tilos vagy nem fluortablettát adni a gyerekeknek vagy fluoridos fogkrémmel mosni a fogukat, kérdi olvasónk. Fogorvos segített kideríteni.

    Olvasónk, Ballér Alexandra Katalin azt szeretné tudni, hogy használhat-e gyermeke fluoridos fogkrémet, illetve kell-e adni neki fogzás idején fluortablettát. Amikor ő gyerek volt, akkor gyakorlat volt fluortablettával is erősíteni a fogakat, de ma már a speciális fogkrémet is károsnak tartják. Mi az igazság, kérdi a szakorvostól. Dr. Kiss Gabriella, a szegedi Aranyklinika fogorvosa válaszol.

    Nem tilos a gyermek korának megfelelő fluoridos fogkrémet használni, és hasznos lehet az orvosi ajánlás alapján adott fluortabletta is. A problémát az szokta okozni, hogy nagyon közel áll egymáshoz a terápiás és a toxikus dózis, tehát amit még javasolt adni, és amit a túladagolás miatt már nem.

    Ellentétben a több évtizeddel ezelőtti állapotokkal, már nagyon sok helyről juthat hozzá a szervezetünk fluorhoz, akár a tudtunk nélkül is. Élelmiszerekbe, sóba, ásványvizekbe is tesznek, hol nagyobb, hol kisebb mennyiséget.

    Ha erre nem figyelünk oda, és még tablettát is adunk, akkor valóban túllőhetünk a célon – mondja a fogorvos.

    Ha tablettát kap a gyerek, akkor pluszban már ne vigyünk be fluort. Ne adjunk például fluorral dúsított ásványvizet a kicsiknek. A bébivizek általában biztonságosak, de a felnőtteknek árusított vizek között azért akad, ami nagyobb mennyiségben tartalmaz fluort.

    Azt javaslom, orvos felügyelete mellett adjuk a fluort, és figyeljünk a forrásokra, melyekből kerülhet még a kicsik szervezetébe. Magas a csirkehús és egyes halfélék fluortartalma is. Önmagukban ezekből egyébként nem tudunk túl sokat bevinni a szervezetbe, de ha hozzáadjuk még a fluortablettát és a fluoridos fogkrémekkel bevitt mennyiséget is, akkor okozhatunk kárt. Túladagolás esetén a fogzománc sérül, elszíneződik, foltok keletkezhetnek rajta, de károsodhatnak a csontok is.

    Fluoridos fogkrémet használhatunk?

    A kisbabák fogát felnőtteknek szánt, fluoridos fogkrémmel ne mossuk, de a boltban kapható, gyermekeknek készült fogkrémeket nyugodtan használhatjuk akkor is, ha azok fluoridot tartalmaznak. Sőt, szükséges is, hogy szép, erős fogzománc fejlődjön ki! A fogorvos javasolhat még fluoridos ecsetelőt is. Kívülről és belülről is be tudjuk vinni a szükséges mennyiséget. Orvosa válogatja, hogy mit javasol. Ki kell emelni, hogy bármilyen formában is jut hozzá a szervezet, egy nagyon fontos ásványi anyagról van szó: megelőzi a fogszuvasodást, megkeményíti a fogzománcot, és szükséges a csontok fejlődése szempontjából is. A gyerekkorban bevitt fluor a csontfogakat is erősíti! Természetesen ahogy nő a gyerek, egyre magasabb dózisra van szüksége.

    Forrás: delmagyar.hu

Read previous post:
Már otthon is tudjuk fehéríteni a mosolyunkat!

A fogaink színét befolyásolják többek között az elfogyasztott ételek, italok és a dohányzás, a fogápolás minősége és a genetikai tényezők....

Close